Építőipari dömping - szakemberhiány, áremelkedések, lehetőségek
Felpörgött az építőipar, ezt már mindenki látja, érzi. A megrendelőknek épp emiatt minden eddiginél körültekintőbben kell dönteniük. Egyrészt megindult az árak emelkedése, az építőanyagok beszerzési ideje is esetenként már növekszik, ugyanakkor az alkalmas szakemberek szerződtetése is nehézséget okoz.
Nincsenek könnyű helyzetben azok, akik az otthonukat tervezik építeni, alakítani, mert szinte menet közben kell felszállni erre a vonatra. A késlekedés miatt drágábbak lehetnek az anyagárak, a kiszemelt vállalkozók naptára betelik, és a tavaszi napsütés is sürgetően ingerli az embert.
Mégis alapos körültekintésre van szükség, ha valaki nem akar csapdába esni, és évekig szembesülni tervezési-kivitelezési hibákkal az otthonában, vagy extra költségekkel számolni.
Sajnos az építőipari alapvetésekkel történő megismerkedést nagyon nehéz elkerülni, hiszen arra kevesen szánnak pénzt, hogy tervezőt vagy építésvezető szakembert megbízzanak egy "egyszerű" átalakítás esetén. Egy másik véglet, hogy sokan maguk is részt vállalnak a kivitelezésben, de ez is rejt veszélyeket.
Előbbi megrendelőnek legalább az alapvető technológiai sorrendeket, a korszerű követelményeket, meg persze a műszaki lehetőségeket érdemes átfutni a különféle kisokosokban, hogy nagy baj ne történhessen - például a kényszervállalkozó, aki csupán önjelölt szakember, ne okozzon kárt nekünk, mert ő siet, vagy nincs tulajdonosi szemlélete, rosszabb esetben szaktudása sem. Utóbbinak pedig a kézügyességen felül már konkrét szakismeretekre lesz szüksége, és megfelelő szerszámozottságra. Viszont a történet a tervezésnél kezdődik. Nem véletlenül mondják, hogy mindenkinek a harmadik háza az igazi. Abban ugyanis már rengeteg tapasztalat és önismeret benne van.
A villanyszerelők tudnának mesélni, hogy a kivitel alatt hányszor változik a kapcsolók, dugaljak száma, helye... Alapvető, hogy a tervezett helyiségeket modellezzük le, a funkciókat játsszuk végig fejben. Mit, mikor, honnan akarunk kapcsolni, hol akarunk bármit a konnektorba csatlakoztatni, látni akarjuk-e a drága TV mellett a kábeleket, valójában hány dugaljat használunk egy-egy helyen, és hol lesz kamera, risztó vagy IP-beltéri?
A fűtésszerelők hasonlóan találkoznak effélékkel. A padlófűtés miért nem porol (helyes kialakítás esetén), a szárítógép igenis beköthető a szennyvízbe (és ha még nincs, akkor is lesz majd szárítógépe és mosogatógépe mindenkinek), a padlólefolyó nem okos dolog, és igen, minden helyiség lehet különböző hőmérsékletű.
Manapság rengeteg megoldást nyújt a technika, hogy a komfortunkat növeljük. Persze divat a különféle LED-es világítás, ami akár diszkóvá varázsolhatja a nappalinkat, de amire gondolok, az igazán a költséghatékonysága révén is nyújthat kényelmet, amikor majd fáradtan hazaérve fogjuk örömünket lelni a használatában. Kevesen tudják, hogy az elektromos kapuk, kaputelefonok, kamerarendszerek akár már világítást is kapcsolnak, az egyes berendezések képesek az egymással való együttműködésre, valamint egyetlen távirányító vagy okostelefon elegendő minderre. Az otthonaink paraméterei is könnyedén nyomonkövethetőek. Amikor egy hideg, esős délután indulunk haza, el tudjuk indítani a fűtést a telefonról, és meg tudjuk nézni a hőfokot, páratartalmat a nyaralóban, a pincében, stb. Ezeket miért ne alkalmaznánk?
Hogy a kapunyitó rendesen működjön, és minden lehetőséget kiaknázzunk, ahhoz tudás és tapasztalat kell. Bárki rendelhet bármit, de amikor két nap után sem működik rendesen a kapunyitó, vagy az általunk rendelt nyitómotorra a szakember azt mondja, nem felszerelhető, esetleg a kapu vagy a kerítés magában alkalmatlan a motoros nyitásra, akkor az nagyon bosszantó tud lenni. Ahogy az is, amikor a kész házunk mellett látjuk, hogy a szomszéd nem létrázik decemberben a karácsonyi fénnyel, nem hosszabbítózik az esőben, vagy a kollégánk megnézi a munkahelyről a házát kamerán... és ezek előttünk is ott voltak lehetőségként, csak nem tudtuk.
A megfelelő szakember kérdése is ugyanilyen lényeges. Nézzük meg, kivel dolgozzunk, kérjünk referenciát, ajánlásokon keresztül válasszuk ki a vállalkozót! Beszéljük át és írjuk le a megállapodásunkat, tegyünk bele biztosítékokat! Aki megbízható, annak nem lesz gond, ha minőségi kritériumokat fogalmazunk meg a fizetés feltételeként. Kérdezzünk, mert a válaszok árulkodóak! Ha a szaki folyton azt mondja, "majd utánanéz"ús lehet. Ha pótmunka merül fel, nem kell kapkodni, jogunk van azt is megfuttatni másik szakembernél (jogos-e, nem túl drága-e). Sajnos bevett szokás az olcsó vállalás, és a számottevő pótmunka felszámolása kompenzálásként. Valóben lehetnek előre nem látható tényezők, de azért a tapasztalt szakember tud előre tervezni, és általában előre számolnak váratlannak tűnő helyzetekkel - vagy ki is kötik ezeket előre.
A legfontosabb, hogy tudjuk, mit akarunk. Ez azonban folyton változik, ahogy egyre több lehetőséget látunk, vagy ahogy változik az igényünk, az életünk, a körülményeink. Például, amikor megváltozik a munkánk, mindenki home office-ban van, és az ember lánya behallatszik a nappaliba, ahogy beskáláz énekórára - akkor rájövünk, hogy így milyen nagyon nehéz lépcsőt tervezni AutoCAD-ben, és akkor már tudjuk, a hangszigetelés nagyon fontos. :) Tehát a célt nemigen érjük el, de azért közelíthetjük, és kell is. Ehhez bele kell gondolni, mi lesz velünk, a gyermekeinkkel öt-tíz-húsz év múlva. Mit tervezünk az életünkben elérni, mi szerepel a listánkon, amire az otthonunkat előkészíthetjük már most.
Én általában nagyon élvezem az építtetőkkel való beszélgetést, mert legtöbbször úgy érzem, számtalan hasznos tanáccsal, ötlettel tudom segíteni őket. Mindig azt tapasztalom, hogy hasznos, amikor szóba kerülnek a tervezett munkák, mert lehetőséget adnak az embereknek az álmaik otthonát megvalósítani, a céljaikat elérni. Mindenkit arra biztatok, beszélgessen olyan ismerősökkel, akik már építkeztek, akinél látott valami érdekes megoldást, vagy tudja róla, hogy szakember.
Ha a fentiekkel, vagy a tevékenységeimmel kapcsolatban bármilyen kérdése van, kérem, keressen! Kapcsolat