Energiaválság, mint katalizátor
Napjainkat meghatározza a felgyorsult válozás, mivel manapság már semmi sem stabil tényező. Ebben a helyzetben az előre gondolkodó ember igyekszik a kiadásait minimalizálni - legyen akcióvadász pánikvásárló (ami kapható, abból megvesz mindent, ami akciós, abból meg háromszor annyit), vagy rezsiharcos (közös fürdővíz, 18 fokos szobák, a vegyesüzelés újraalkotói, és lámpakvótások). Bántás senkit sem érhet, mindenki él, ahogy tud. Viszont gyakori, hogy ma teljesen mást szeretne valaki, mint tavaly, vagy két éve - illetve a megtérüléséket, prioritásokat muszáj újraszámolni..
Én újfent a háztartás energetikai vonzataival foglalkozom.
Tapasztalataim szerint még sokak nem tudtosították, hogy a fűtésben jelentős potenciál rejtőzik: a 22°C feletti hőmérséklet a gyermekeknek (sem) nemhogy nem szükséges, de egyenesen nem előnyös; valamint a 20°C feletti hőmérséklet tartása a lakásban minden további 1 fokkal 8-10% többletenergiát igényel (20°C-hoz képest a 22°C fok ~116%, a 24 °C már ~128%).
A villamosenergia felhasználás szintén sarkos pont. Napjaink hatásvadász újságírása gyakran megmosolyogtat a döbbenettel, ahogy egy-egy hűtőt "rajtakap" a túlzott fogyasztással, de ettől még igazuk van: a nagy üzemidejű berendezések kis többletfogyasztása is jelentős lehet. Ma már nem a világítás a rezsiharc stratégiai színtere, egy ízzó 7 wattja nem rejt nagy potenciált. Ami sok órában működik havonta, az a nagyító alá való eszköz. Ilyen a hűtő, egyeseknél a TV, esetéeg PC, nyáron a klíma (egy 100W-os eszköz napi 10 órában, havi 30 napban használva 30kWh elhasználója). A hűtő alapvetően olyan berendezés, amit 6-8-10 évente megéri kicserélni, akkor is, ha működik - hiszen romlik a hatásfoka, nő a fogyasztása. A téli időszakban egy régi fűtési szivattyú a vegyestüzelésű kazánon szintén áramzabáló lehet: a régi példányok simán "ehetnek" 100 wattot, míg az újak 40-et. A mosógép és mosogatógép, esetleg szárítógép általában kevésbé lepi meg az embereket, de a ciklusok számával érdemes számolni mindenképp - egyszerű egyenes arányosság van a ciklusok száma és a fogyasztás között, tehát a havi 30 használathoz képest a havi 20 jól számolhatóan kevesebb. Bármilyen gépről is legyen szó, a kapható, dugaljakban alkalmazható fogyasztásmérők valóban jól alkalmazhatóak a nagyétkű fogyasztóink lebuktatására.

A gázkazánok örök slágerek: ahol nem kondenzációs technika van, és/vagy 10 évnél régebbi, az bizony 10-40% többletfogyasztással számolhat, központi fűtés esetén is. Ennél már csak a konvektorok rosszabbak, mert egyenként növelik a rossz hatásfokukkal a mérőállást. Most azonban ebbe nem mélyednék bele, tárgyaltam is már, és biztosan kap még önálló cikket is tőlem.

Személy szerint rosszul vagyok a vízfogyasztást becsmérlő reklámoktól, amelyeket mosogatógép-gyártók szponzorálnak, és amelyek a gyermekek "követelésében" öltenek testet: ezek azok a mai, jellemző nézőpontok, amelyek szerint a gyermekeink hülyék, és kidülledt szemmel skandálnak a környezetóráról kiragadott töredék-szempontokat a világunk jövőjéről. A gép az újraindított szénerőmű energiájával talán kevésbé járul hozzá a kiszáradáshoz, mint a programonkénti 20 liter víz megtakarítása?! Mert a 100 liter ugye nem épeszű sarokszám egy kézi mosogatásra... Manapság a szülőknek amúgy is a legkisebb gondja a vízfelhasználás mértéke, nemúgy a mosogatógép áramfogyasztása. Sokkal inkább kidülled az én szemem azon, ha a gép 70%-on bepakolva megy, vagy helytelenül betéve az evőeszközök 30%-a újra játszik - hát tessék Tetris-ezni, könyörgöm!
Napelemesek, figyelem! Egyre több szó esik arról, hogy a hálózatos visszatáplálás nem működik, illetve már nem is támogattják. Persze, hiszen a hálózat nem erre van tervezve, és ez nem politikai döntés, hanem valóban butaság lenne még több napelemet rákötni a zsúfolt városi hálózatokra. Aki teheti, forduljon a sziget üzem irányába: ahogy a neve is sugallja, ez egy elkülönült, belső hálózatot jelent, ahol a saját kiserőmű (napelempark) adja az áramot - jobb esetben akkumulátorokban eltárolva, olcsóbb esetben anélkül. Mivel ez nem engedélyköteles, alkalmazható jó és olcsó kínai inverter, használt német napelemekkel is - a családban már üzemel olyan rendszer, ami 5,5-6 kW-os névleges termelést tud 2,5 millió forintból, és amikor kell, a városi hálózatból bepótol, mert nem 100%-ra, csak 90-re törekszik, viszont a fűtésbe is be tud már segíteni ezzel.

Akinek a szigetüzem nem pálya, azoknak a fogyasztási szokások lehetnek aduászok. Sokan tapasztalják, hogy a hosszú napsütéses órák mellett sem pörög vissza az "advesz" mérő. Persze, ha telített a városi hálózat, mert az egész utca tele van napelemes házakkal, akkor nem tud hová menni a termelés, és kárbavész a napelemjeink kapacitása. Hogy kinél áll elő ez, az legegyszerűbben a mérő adataiból olvasható ki (mennyi a visszatáplálás, illetve arányos-e ez az eltelt napsütéses időszakokkal), de árulkodó lehet a háztartás feszültségszintje is, amihez persze nem laikus kell (hány volt mérhető a dugaljakban, mert minél nagyobb, annál telítettebb a trafókörzetünk). Ilyen esetekben ajánlom én az ismerőseimnek az időterv kialakítását: tele vagyunk ma már időzíthető háztartási gépekkel, éljünk hát az időtervezés előnyével. A mosógép, mosogatógép, szárítógép ma már gyakran időzíthető (késleltethető az indításuk). Meg lehet szokni, hogy aki utoljára elmegy otthonról, az sorban állítsa be a gépek indulását, például így: mosogatógép 8-tól, mosógép 10:30-tól, szárító 13-tól, fűtés (a termosztát lehet programozható, ami kiváló lehetőség villamos fűtés esetén) 15:30-tól menjen.
Ezzel el is érkeztünk a fűtéshez, illetve visszaérkeztünk ehhez. Új kedvencem a villanykazán, a napelemesek egyik jó barátja. Egyrészt a hőszivattyúhoz képest 10% a bekerülése, másrészt nincs karbantartási szükséglete (meg még csendes is). Remekül szervezhető ezzel a fűtési fogyasztás az egyéb gépeink által szabadon hagyott idősávokra. Emellett egy termosztáttal a lakótérből bármikor a pillanatnyi igényünk szerint kapcsolható, vagy akár automatizálható is, ha ez az igény. Persze ez akkor rentábilis, ha van termelt villamos energia, ami meghaladja a háztartás általános villamos fogyasztását. Ebben a témában hamarosan jelentkezem egy esetpéldával.
